Barion Pixel
1202. BUDAPEST, LÁZÁR UTCA 48.
Bio Kiskert

Egyre komolyabb gondot okoznak a földibolhák

repcebolha_imago_kartetel

Minden káposztafélét károsítanak, de mivel az ázsiai saláták többsége a bordáskelek és borsmustárok közé tartozik, ezért náluk különösen komoly ez a probléma.

Károkozásuk

Ezek az apró, fényes fekete rovarok köralakú, kicsiny rágásukkal károsítanak. Elsősorban fiatal, vagy vékonylevelű növényeken számottevő a kár. Káposztafélék palántáit el is pusztítja, bár a kártétel foka a populáció méretétől függ.

Az év folyamán nagyon ingadozik a számuk. Ahol előző évben nem voltak megfigyelhetők, ott korai időszakban, tavasszal nem okoznak gondot. A már fertőzött területen ellenben gyorsan kikelnek és már korán károsítanak.

Igazi rajzásuk június közepén figyelhető meg, amikor a repce szára megkeményedik. Hazánkban nagyon elterjedt a repce nagyüzemi termelése, és ezeken a kultúrákon szaporodik fel igazán a földibolha. Amikor már nem tudja könnyen rágni a repcét, akkor kirajzik és megkeresi a legközelebbi kerteket, zöldségeseket. Ez olyan nagymérvű lehet, hogy például az ázsiai salátákat és a késői, fejletlen káposztafélék palántáit teljesen elpusztítja.

A rukkola, pak-choi és sok ázsiai salátaféle élvezhetetlenné válik a sok kis rágott lyuktól.

Védekezés

Elsődleges védekezés a biokertekben és biogazdaságokban, a jól időzített termelés. A kifejezetten érzékeny növényeket (pl.: ásziai saláták és rukkola) nem termesztjük a rajzás időszakában és kicsivel utána. Ez azt jelenti, hogy vagy nagyon korán vetjük és legkésőbb június elején betakarítjuk, vagy csak ősszel vetjük és tél elején szedjük.

Olyan káposztafélék, (amelyeket késő őszre-télre nevelünk) palántáit amelyek a rajzás időszakában még fiatalok, eleve takarás alatt érdemes nevelni. Ilyenek például az őszi brokkolik-karfiolok, vagy a leveles kelek.

Amennyiben mégis nyári időszakban termelünk finom levelő káposztaféléket, azt mindenképpen rovarhálós, vagy fátyolfóliás takarás alatt tegyük!

Abban az esetben, ha már megjelent a kártevő, vagy előző évben komolyan küzdöttünk vele, akkor mindenképpen javasolt talajfertőtlenítés rovarölő gomba készítménnyel, amely a petéket, lárvákat gyéríti jelentős mértékben. Fontos tudni, hogy ez egy UV sugárzásra érzékeny gomba, amelyet esti órákban öntözzünk ki a fertőzött területre és valahogy takarjuk. Ez lehet mulcs, vagy komolyabb gereblyézés a sorközben. A gomba nem öli meg a kifejlett rovart, ezt ne várjuk tőle!

A kifejlett, rágó rovarok ellen természetes növényi kivonat használható eredményesen. A dologgal két probléma van. Az egyik, hogy bélen keresztül hat és ehhez a növényt permetezés után meg kell hogy egye, tehát a salátaként használt káposztaféléket így is használhatatlanná válnak. Az megoldást jelenthet, ha Neemazalos kezelés után elkezdjük a takarást.

A másik, hogy egy komoly rajzásnál állandó utánpótlás van, tehát nem elégséges a növényeinken történő védekezés. A már nagy, kevésbé érzékeny káposztaféléknek csak a külső, felhasználásra nem kerülő leveleit rágják meg, így esetükben megfelelő a Neemazal-os védekezés hatékonysága.

Biokertekben alapvető a megfelelő vetésforgó és növénytársítás, amely ugyancsak csökkenti a kártételt.

 

 

Related Posts

0
    0
    Kosár
    Üres a kosár :(Vissza az üzletbe