Barion Pixel
1205 Budapest Nagykőrösi út 49.
Bio Kiskert

Hasznos virágok nyár derekán

20210611_061141

A biokert rendkívül fontos elemei a virágok. Az ún. “növénybank rendszer” részei. Ezt azt jelenti, hogy virágjuk életteret és táplálékot nyújt a hasznos rovaroknak, melyek gondoskodnak kertünk ökoszisztémájának egyensúlyáról. Nem mindegy azonban milyen virágaink vannak és milyen elrendezésben.

Minek alapján válasszunk?

Nagyon sok mindent figyelembe kell venni a tervezésnél és sok dolog csak a gyakorlatban fog kiderülni, hiszen ahány kert, annyiféle ökoszisztéma.

A legfontosabb viszont biztosan a biodiverzitás, azaz a fajok sokfélesége.

A természet és mi is széles palettáról tudunk legjobban választani. Semmit ne zárjunk ki mielőtt nem próbáltuk ki. Elsősorban az őshonos, másodsorban a hagyományos hazai növények között kutassunk, de bármely más virággal is próbálkozhatunk. Változó éghajlatunk úgyis rákényszerít minket a változtatásokra.

Olyan virágokat keressünk, amelyek a sárga-fehér színtartományba tartoznak, vagy a kék-lila színtartományba. Vegyük előre a sorban a sok virágport, vagy nektárt termelőket és az illatosakat. Figyeljük meg jártunkban-keltünkben, hogy máshol milyen növényeket zsonganak körül a rovarok.

Mindenképpen legyen néhány “tetűmágnes” növény, hogy a levéltetű fogyasztó ragadozók (fátyolka, katica, stb.) akkor is találjanak táplálékot, amikor (végre) a haszonnövényeinkről elfogytak. 

Utolsó kívánalom pedig a folyamatos, minél hosszabb virágzás. Ez tél végén indul a hunyorral, krókusszal, hóvirággal és ősz végén fejeződik be az őszirózsákkal, krizantémokkal.

biokerti nyári virágzó cserjék

Külön veszem a cserjéket, az évelő és egynyári virágokat.

Cserjék közül első helyre kívánkoznak a rózsák. A hagyományos, régi fajták nyár elején elvirágzanak és kész. Az új nemesítések többsége “remontál” azaz többször virágzik és vannak olyan “csodák”, mint például a Vera Thao Eden futórózsa, amely folyamatosan szinte fagyokig ontja gyönyörű virágait és mellé még csak nem is betegszik meg és a tetvek sem károsítják annyira, mint a többi fajtát. Mielőtt azonban azt gondolnánk, hogy akkor ez mindenre tökéletes egy biokertnek, el kell oszlatnom az illúziókat ez a szupernemesített fajta inkább nekünk jó, mint a kertnek. Ugyanis nem kifejezetten illatos, ezért kevésbé vonzza a hasznos rovarokat (főként a beporzókat), mint például a teakészítésre alkalmas, vagy ehető rózsák, amelyek nagyon illatosak. Az, pedig hogy elkerülik a tetvek, pont azt a tulajdonságát veszi el, amellyel nyáron is stabilizálná a kertben például a katicákat. A betegségekre rezisztens tudlajdonság miatt nem alkalmas indikátornövénynek a szőlő mellé.

Kínálatunkból minderre tökéletesek a Teának való és ehető rózsák. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy állandóan beteg és tetves rózsáink lesznek, hanem azt, hogy ahhoz, hogy élelmiszerként betakarítsuk, ugyanúgy védeni kell, mint például a szőlőt, biológiai növényvédelemmel. Nyáron ez mindössze egy-egy Polyversumos és/vagy Fitokondis kezelést jelent, és csak annyira, hogy amikor valami mást permetezünk vele, akkor megelőzés jelleggel fújunk kicsit a rózsákra is.

Tipikus rovarmágnes növények a nyári orgonák, de a japán gyöngyvessző (vagy spíreaxbumalda), a kerti mályvacserje, a kínai kékszakáll, a trombitafolyondár, a cserjés pimpó és a barátcserje mind nyáron virágzik és tökéletes eleme lehet egy beszóródás elleni, madárvédelmi sövénynek is.

biokerti virág fajok

Ez a téma teljes könyveket töltene meg, ezért most kiragadom az általunk leggyakrabban biokertekben telepített virágokat.

Petúnia, bársonyvirág, körömvirág, kamilla, árvácska, tátika, sarkantyúka, facélia, bíborhere, napraforgó, porcsin, pillangóvirág, szagos bükköny, bíbor kasvirág, borágó, búzavirág, zsályák, levendula, mályva, pipacs, csillagfürt, pompás klárika, kokárdavirág, margitvirág, díszdohány, fátyolvirág.

Aki nem tud választani és a lehető legnagyobb fajgazdagságot szeretné méhlegelő növényekből, azoknak mindenképpen biodinamikus virágkeverékeinket ajánljuk, melyeket már tavasszal el kell vetni.

 

Related Posts

0
    0
    Kosár
    Üres a kosár :(Vissza az üzletbe