
Akik már kipróbálták a biodinamikus nemesítésű vetőmagokat, azok tapasztalták az előnyeiket.
Én most az ellenállóképességükről szeretnék írni, de nem reklám jelleggel, hanem reálisan.
Az általam fejlesztett biológiai növényvédelmi rendszer évről-évre hatékonyabb, egyre több betegséget és kártevőt tudunk már felszívódó kémiai szerek nélkül elhárítani, vagy gyógyítani, de technológiánk nem minden növényre egyformán hat. Ez jól mutatja, hogy a kertünk(gazdaságunk) egy összetett rendszer, amelynek a növények nem védtelen alanyai, hanem komoly harcosai.
Pont úgy, mint az embereknél, aki szerencsés géneket örököl, egészségesen születik és nő fel, megkapva minden szükséges erőforrást, az jobban védekezik a betegségek ellen, jobban boldogul az életben és könnyebben heveri ki a betegségeket, sérüléseket.
Ehhez első lépés a jó genetikai állomány, amellyel a biodinamikus vetőmagok rendelkeznek… no, de miért?
A nemesítés úgy zajlik, hogy beszereznek egy olyan fajtát, ami tetszik bármi miatt. Biotermesztésben ez gyakran valami a fogyasztó számára hasznos beltartalmi tulajdonság mint amilyen az extra ízanyagok, vagy a magas antioxidáns tartalom. A beszerzési forrás sokszor génbank, vagy biogazdaságokban lassan kialakult változatok. Ezeket különböző nemesítési eljárásokkal keresztezik, stb.
Következő lépés a létrejött “fajtát” szelektálni, a tulajdonságait stabilzálni. Ennek során a biodinamikus nemesítő központban alapvetőnek tartják az általános ellenállóképességet. Mivel a biodinamikus gazdaságok nemigen használnak, még bio készítményeket sem, viszont a beteg egyedeket nem tenyésztik tovább, ezért nagyon komoly szelekciós nyomást használnak erre a tulajdonságra minden egyes fajtánál, minden fajban.
Mit jelent az általános ellenállóképesség és miért ennyire fontos?
Már az ősidőkben is voltak a növényeknek ellenségei, ahogy azonban elindult a kemizáció az első világháború után, úgy elkezdtek szaporodni az olyan ellenálló kártevők és kórokozók, amelyek ellen a növények már nem tudtak volna védekezni kémiai növényvédőszerek nélkül. Innen van a magyar mondás a biotermesztésre: “NEM LEHET”.
Valóban, a felerősített kártevők, kórokozók és gyomok ellen az ősi módszerek már mit sem értek. Mivel azonban voltak egyre erősebb vegyszerek, ezért a nemesítésnek nem is kellett reagálnia az ellenállóképesség erősítésével.
Amikor viszont elindult a bio mozgalom (amikor kiderültek az első mérgezések), akkor két irányba kellett fejleszteniük. Az első a nem mérgező növényvédelmi lehetőségek, a másik, új, ellenálló fajták létrehozása.
A Biokiskert mind a két vonalat fejleszti!
Tavaly nyáron jó sok biodinamikus vs. konvencionális fajtakísérletet végeztünk Dunaharasztin. Ez azért fontos, mert egy frissen feltört, nagyon rossz minőségű homoktalajon dolgoztunk, teljes benapozottságban, tehát igazán mostoha körülmények között. A növények pedig a megelőző trágyázáson kívül semmit nem kaptak.
A biodinamikus fajták legtöbbször jobban teljesítettek, most azonban a kórokozókkal szembeni ellenállóképességükről szeretnék mesélni.
Legfeltűnőbb a céklánál volt.
A konvencionális Detroit fajtánál már 3 hét múlva megjelent a cerkospórás levélfoltosság. A kísérlet alatt folyamatosan terjedt és leromlott az egész állomány, sok levél teljesen el is halt. 7 hét múlva takarítottuk be és ekkor a 20 megfigyelt magból csak 8 elfogadható méretű gumó lett.
Ugyanennek a fajtának a biodinamikus szelekciója a 6. héten elkapta a cerkospórát (közvetlenül mellette volt a beteg sor), majd meggyógyult. Volt néhány pötty egy-egy levélen, de kicsik maradtak és nem terjedtek tovább, egyszerűen a növény legyőzte a fertőzést. Betakarításkor ugyanannyi magból 14 értékelhető méretű gumó fejlődött.
Íme a képek:
Itt lehet böngészni hatalmas biodinamikus vetőmag kínálatunkból: