Andor fejeskáposzta bio vetőmag
Az Andor fejeskáposzta bio vetőmag egyenletesen tömött, szép, kerek fejet nevel.
Elsősorban friss fogyasztásra ajánljuk, rövid ideig tárolható és remekül tartósítható, savanyítható.
A fej gömbölyű vagy kissé lapított, zöldes fehér 1,5-2 kg átlagtömegű. Középkésői, őszi szabadföldi termesztésre ajánlott fajta.
A káposztaféléket már a római korban is ismerték, és igen nagyra értékelték. Orvosságként tisztelték és a szegények orvosának titulálták.
A Fejeskáposzta jelentőségét nem véletlenül ismerték el, hiszen ma már köztudott, hogy mennyi mindent tartalmaz a fejes káposzta, rendelkezik valamennyi vitaminnal, de a C-vitamin tartalma a legnagyobb.
Ha biokertünket fejeskáposzta termesztésével akarjuk gazdagítani, számolnunk kell azzal, hogy ezeknek a növénykultúráknak igen nagy a hely és vízigénye. Mint ismeretes a fejes káposztának hatalmas levélfelületet kell nevelnie, ezért megfelelő mennyiségű vízre és tápanyagellátásra van szükségünk nevelésükhöz.
Az Andor fejeskáposztát humuszban gazdag földdel, komposzttal, trágyázással tudjuk megfelelőképpen előállítani.
Vetés ideje palántaneveléshez: március első fele-március végéig
Vetés szabadföldbe: április eleje-június első feléig
Kiültetés szabadföldbe: május első-fele-június első fele
Betakarítás ideje szabadföldön: szeptember első felétől október végéig
Tartalom: kb. 60 mag
Ezermagtömeg: 3,56 g
Az Andor fejeskáposzta BIOLÓGIAI NÖVÉNYVÉDELME:
A magokat nedves csávázással érdemes előcsíráztatni/csávázni Fitokondival.
Beállt biokertekben nemigen szorul növényvédelemre bakteriális, gombás betegségek ellen. Bakteriális betegségei közül a xantomonas-al találkozhatunk leginkább erre a PROSILICON-os permetezés lehet hatékony (mert erősíti a bőrszövetet), de egyes vélemények szerint a Polyversum is jó a xantomonas megelőzésére. Utóbbi a növény felületén levő kórokozók lebontásával működik. Nagy előnye, hogy a káposztafélék szinte minden gombás betegsége ellen (peronoszpóra, alternária, szklerotínia) is hatékony. A Prosilicon baktériumos betegségek elleni hatékonyságát pedig a speciális, természetes szilikátok bőrszövetbe épülésével, annak erősítésével képes elérni.
Az üvegházi molytetű, ismertebb nevén liszteske az első, amely ellepi a káposztaféléket, róluk szól a következő, hasznos videó:
Az Andor fejeskáposzta különféle hernyó kártevői ellen tökéletes biológiai megoldást nyújtanak mini petefürkészeink, vagy a Dipel nevezetű balkteriális permetszer.
A földibolhákra a Neem fa biológiai növényvédelmi kivonata a NeemAzal használható, de nagy rajzások idején sajnos nem elegendő. Ilyenkor rovarhálós, vagy fátyolfóliás takarás is szükséges lehet.
Ki lehet próbálni még a dohányból, vagy Dalmát rovarporvirágból készült házi permetleveket.
REINSAAT VETŐMAGOK
A ReinSaat KG-nál a vetőmagok biodinamikus gazdálkodásból származnak. A nemesítés kifejezetten az ellenállóképesség fokozását veszi célba.
Az általuk előállított vetőmagokból sokkal edzettebb, ellenállóbb növények nevelhetők, mint az egyéb nagyüzemi vetőmag előállító cégek magjaiból. A ReinSaat növényei a legalkalmasabbak kiskerti bio termesztésre.
A csírázóképességre saját, speciális előírásokat is használnak, a hatóságilag előírtakon felül, így ezeknek a vetőmagoknak az átlagosnál jobb a kelési aránya. Egészséges, ellenálló növényeket nevelhetünk belőlük.
Cégünk folyamatos szakmai kapcsolatban áll az előállító ReinSaat céggel és a vetőmag előállítás is nyomon követjük, ellátjuk márkaképviseletüket.
Vetőmag visszafogásra ezek a legalkalmasabb növények!
RENDSZERBEN GONDOLKODUNK!
Termékeink egy egységes, jól átgondolt és kipróbált rendszer részei, melynek alapja a biológiai növényvédelem.
Webáruházunk csak olyan növényeket forgalmaz, amely alkalmasak biotermesztésre. Minden nálunk kapható növényhez biztosítjuk a vegyszermentes, korszerű védelem lehetőségét, igyekszünk minden olyan eszközt, készítményt forgalmazni, amely segítségükre lehet egy ökológiailag fenntartható kert működtetéséhez.
A Biokert Magazinban az éppen aktuális, szezonális teendőket, ajánlott módszereket ismertetjük, ha szeretne értesülni a friss írások megjelenéséről, iratkozzon fel rá!
A FaceBook oldalunkon lévő tematikus BioKiskert Csoport-ban kiskerti zöldség és gyümölcsfajtákról, azok művelési és bio védekezési módszereiről osztjuk meg egymással a tapasztalatainkat.
Tanfolyamainkon pedig elsajátíthatja speciális biológiai növényvédelmi technológiáinkat.
Értékelések
Még nincsenek értékelések.