jugana mézbogyó konténeres cserje
A Jugana mézbogyó konténeres cserje kitűnő alternatívája az áfonyának olyan talajokon is, amelyek nem annyira savanyúak. Bogyója frissen is nagyon finom, de szuper alapanyaga, pl. zseléknek, lekvároknak, kompótoknak, szörpöknek, gyümölcsleveknek. Japánban egyik fajtája annyira népszerű, hogy még fagylaltot is készítenek belőle. Táplálkozási értékét magas antioxidáns- és vitamintartalma adja. Gyümölcse méz illatú és nagyon finom, édes, innen kapta a nevét. Nyár elején érik, a ribizli előtt. Hosszúkás, kék színű, 2 cm hosszú.
Beszóródás elleni bogyós madársövények kitűnő tagja, mert az egyik legkorábbi virággal vonzza a beporzókat, télen pedig a madarak nagy kedvence, ezért mindig hagyjunk rajta valamennyi termést.
Klímánkat nagyon szereti, hiszen hazájában mínusz 40 fokban is túlél.
Enyhén savas talajon érzi jól magát, például fenyők, tuják mellé tökéletes választás, de tulajdonképpen igénytelen; gyakorlatilag bármilyen talajon megél.
A kertben egy félárnyékos, nedves helyet válasszunk neki, itt megfelelően fogja érezni magát, és a kifejlett másfél méter magas bokor mint dísznövény is érvényesülhet a más növények által nem kedvelt helyen. Sűrűn elágazó lombhullató cserje, akár 1,5 m magasra is megnő.
Kiskertekben és edényben is tartható. Virágját a méhek nagyon kedvelik.
A Jugana mézbogyónak különös betegségei és kártevői nincsenek, talajjal és ápolással szemben nem igényes, termesztése egyszerűnek mondható.
Az ökológiai sövény
A valódi biokertek elengedhetetlen része az ökológiai sövény.
Virágzási sorral nyáron táplálékot ad a hasznos rovaroknak, bogyótermésével télen a madaraknak, lehulló leveleivel pedig biztosítja a veteményes mulcs anyagát.
Növényvédelmi szempontól egyrészt a kártevőket fogyasztó madaraknak ad búvóhelyet, ahonnan kicsaphatnak egy-egy hernyóra, vagy bogárra, másrészt pedig a beszóródás védelmet biztosítja. Utóbbi Magyarországon különösen fontos, hiszen a szomszédságból különféle szennyezések (beszóródás) érhetik a biokerteket. Ilyenek lehetnek a különböző növényvédő szerek, a gyommagvak, kártevők és kórokozók. Ezeknek a terjedését akadályozza, lassítja az ökológiai sövény.
Funkciójából adódóan ez mindig biodiverz sövény, amelyben mindenképpen helyet kell kapnia valamilyen strapabíró örökzöldnek, több időszakban virágzó cserjéknek és bogyótermést adó cserjéknek. A fajösszetételt befolyásolják a környezeti tényezők és az igények.
A Jugana mézbogyó alacsonyabb sövények bogyós tagjának nagyszerű választás.
Gyümölcsfák és cserjék ültetése
A fák- és cserjék ültetésénél ugyanazokat a szabályokat kell betartani:
Legfontosabb, hogy minél nagyobb ültetőgödröt ássunk, vagy fúrjunk nekik. Első két évben leginkább csak azt a gödröt fogják benőni a gyökerek, tehát a felvehető tápanyag- és víz mennyiségét a laza talaj térfogata határozza meg. Mivel a növények is annál nehezebben törik át gyökereikkel a talajt, minél kötöttebb, ezért, kötött talajokon akár 1 m3-es gödör sem lehet indokolatlan, míg homokon elég lehet egy 50×50 cm-es.
A gödröt rétegelve töltsük vissza.
Eltérő a hozzáadott anyagok összetétele laza, homokos, illetve kötött talajok esetén.
Homokos talajok
Itt legfontosabb a vízmegtartás javítása és a szervesanyag tartalom növelése, ilyenkor a gödör aljára Alginitet terítsünk szét, amely megköti a vizet, így a kiszáradás esélyét csökkenti.
Következő réteg olyan növényi hulladék, amely nem gyümölcsfákról, vagy cserjékről származik (ezek átvihetnének fertőzéseket). A gödör 1/3-át töltse ki ez és oltsuk be Agrinnal, vagy Algilbióval. Az első hatalmas mennyiségű tápanyagot termel, így segítve az eredést, utóbbi pedig a talaj biodiverzitását növeli.
Következő réteg szerves trágya, például Orgevit és Kelaterra granulált (ha tápanyaghiányos a talaj) legyen. Ebből fánként 2-3 kg szükséges, cserjéknél 50-dkg.
Erről ITT tekinthet meg videót:
Kötött talajok
Ebben az esteben elsődleges a lazítás, azaz a talaj levegőzésének megteremtése. Ehhez a szemcseméretet kell növelni, amelyet homokkal, kőporral, vagy perlittel történő keveréssel lehet elérni. A rétegezés itt is hasonló, de kimarad az Alginit, amely maga is agyagos, visszatemetésnél pedig kevert földet használunk.
Az ültetőgödör kiásásakor nagyon fontos figyelni a talajlakó kártevőket, közülük is a cserebogár pajorokat és a vetési bagolylepke lárváit, a mocskospajorokat. Ha egy gödörben 2, vagy annál több pajort találunk, akkor mindenképpen talajfertőtelenítést kell végezni. Cserebogaraknál NEMATOP, mocskos pajoroknál NEMASTAR készítménnyel, vagy őszi ületetéskor, vagy következő tavasszal.
A fák és bokrok gyökerét ültetéskor érdemes áztatással kezelni. Ehhez készítsünk egy akkora edénybe, amelybe be tudjuk mártani a gyökerét, vizes oldatot. Tegyünk bele Kelaterra liguidet, amely a kiegyensúlyozott tápanyagellátást biztosítja a mellékgyökerek kifejlődéséig.
Az oldat másik összetevője a Kitozán, amelynek egy speciális hatása, hogy segíti a talajban levő mikorhizza gombák kapcsolódását a gyökerekhez, ezáltal megnövelve a tápanyafelszívás felületét és beintegrálva a növényt, az adott ökoszisztémába.
10 liter oldathoz számoljunk 50 ml Kitozánt és 50 ml Kelaterra liquidet.
Erről ITT tekinthet meg videót:
Amennyiben nem beállt biokertünk van, élő-, humuszos talajjal, akkor adhatunk hozzá plusz mikohizza gombákat is.
Nagyon fontos, hogy az általunk kialakított teljes technológia egységben működik jól. Az ebben használt élő szervezetek működését megakadályozza minden sejtméreg. Ilyenek a növényvédőszerekben levő kemikáliák, különösen a réz. A legfontosabb mikorbiológiai készítményeink hatását teljesen lerontja minden más, olyan baktériumkeverék, amelyet például a Greenman termékek tartalmaznak, ezért együttes használatukat nem javasoljuk!
RENDSZERBEN GONDOLKODUNK!
Termékeink egy egységes, jól átgondolt és kipróbált rendszer részei, melynek alapja a biológiai növényvédelem.
Webáruházunk csak olyan növényeket forgalmaz, amely alkalmasak biotermesztésre. Minden nálunk kapható növényhez biztosítjuk a vegyszermentes, korszerű védelem lehetőségét, igyekszünk minden olyan eszközt, készítményt forgalmazni, amely segítségükre lehet egy ökológiailag fenntartható kert működtetéséhez.
A Biokert Magazinban az éppen aktuális, szezonális teendőket, ajánlott módszereket ismertetjük, ha szeretne értesülni a friss írások megjelenéséről, iratkozzon fel rá!
Tanfolyamainkon pedig elsajátíthatja speciális biológiai növényvédelmi technológiáinkat.
A FaceBook oldalunkon lévő tematikus BioKiskert Csoport-ban kiskerti zöldség és gyümölcsfajtákról, azok művelési és bio védekezési módszereiről osztjuk meg egymással a tapasztalatainkat.
Értékelések
Még nincsenek értékelések.