Ázsiai saláta

Tulajdonképpen nem európai salátákról, hanem a káposztákkal rokon bordáskelek és borsmustárok tartoznak ebbe a kategóriába. Általában enyhén pikánsak, csípősek, fajtánként változó mértékben. A bennük levő mustárolaj nagyon egészséges, tisztító hatású, bioaktív anyag. A lilás színűek ugyanúgy antociánokat tartalmaznak, mint a lilakáposzták. Az ázsiai konyhák hatalmas mennyiségben használják ezeket a zöldségeket.

1–12 termék, összesen 18 db
Ázsiai saláta

Biodinamikusan termesztett Demeter minősítéssel rendelkező bio ázsiai saláta vetőmag fajták.

Az ázsiai saláták ugyan a káposztafélék közé tartoznak, azoknak egy valóban ázsiai őséből alakultak ki. Ezáltal jelentősen eltérnek az Európában megszokott káposztáktól. Vannak ázsiai saláta fajták amelyeknek inkább a levéllemezét másoknak inkább a levélnyelét fogyasztják. Utóbbiak inkább a bordáskeleket idézik és a hagyományos keleti konyhákban elsősorban sütik, párolják. A nyugati reformkonyhákban viszont a szárzellerhez hasonlóan nyersen eszik roppanós levélnyelüket.

Általánosságban elmondható róluk, hogy aromásak, kellemesen csípős ízűek, ennek foka azonban jelentősen eltér egymástól, a lágyabb mizunától a brutális wasabinóig. Ezek a saláta fajták az európai ízlésvilágnak inkább salátakeverékekbe illenek. Csodálatos színvariációik pedig minden salátát feldobnak. A magyarországi japán éttermek kínálatában szereplő friss ázsiai salátákat is ilyen magokból hazánkban termelik. Legfőbb kártevőik a földibolhák, ezért nyári rajzási időszakukban mindenképpen rovarháló, vagy fátyolfólia alatt érdemes próbálkozni a termesztésével. A talaj tetejére pedig szórjunk fahamut, mert az kissé távol tartja ezeket a kártevőket.

Ne érje be gyanús eredetű magokkal, válassza a kiváló minőségű ReinSaat bio vetőmag fajtákat!

    Bok Choi ázsiai saláta bio vetőmag
    • Biodinamikus
    • ázsiai saláta
    Rendkívül gyorsan növő rokona a Pak Choi-nak. A kimchi legjobb alapanyaga.
    • buborékos borítékban küldjük
    1 590 Ft
    Garnet Giant ázsiai saláta bio vetőmag
    • Biodinamikus
    • ázsiai saláta
    Csodálatos mély lila levelek salátakeverékekbe.
    • buborékos borítékban küldjük
    1 590 Ft
    Golden Frills ázsiai saláta bio vetőmag
    • Bio
    • ázsiai saláta
    Finoman szeldelt, dekoratív levelek.
    • buborékos borítékban küldjük
    1 590 Ft
    Golden Streak ázsiai saláta bio vetőmag
    • Biodinamikus
    • ázsiai saláta
    Enyhén csípős, szeldelt, zöld levelű ázsiai saláta.
    • buborékos borítékban küldjük
    1 590 Ft
    Green in snow ázsiai saláta bio vetőmag
    • Biodinamikus
    • ázsiai saláta
    Erőteljes téli levélzöldség, főzve, sütve, párolva is.
    • buborékos borítékban küldjük
    1 590 Ft
    Green Wave ázsiai saláta bio vetőmag
    • Biodinamikus
    • ázsiai saláta
    Óriás levelű, hideg és hőségálló ázsiai saláta.
    • buborékos borítékban küldjük
    1 590 Ft
    Mibuna ázsiai saláta bio vetőmag
    • Biodinamikus
    • ázsiai saláta
    Enyhén csípős, fényes levelű, wokba is jó, ázsiai levélzöldség.
    • buborékos borítékban küldjük
    1 590 Ft
    Mizuna ázsiai saláta bio vetőmag
    • Biodinamikus
    • ázsiai saláta
    Erősen szeldelt levelű, csípős ázsiai levélzöldség.
    • buborékos borítékban küldjük
    1 590 Ft
    Namenia ázsiai saláta bio vetőmag
    • Bio
    • ázsiai saláta
    Enyhén fejesedő, strapabíró ázsiai saláta.
    • buborékos borítékban küldjük
    1 590 Ft
    Oriental mix ázsiai bio saláta keverék
    • Bio
    • ázsiai saláta
    Fantasztikus keleti zöldségkeverék ázsiai salátákból.  
    • buborékos borítékban küldjük
    1 590 Ft
    Pak Choi ázsiai saláta bio vetőmag
    • Biodinamikus
    • ázsiai saláta
    Wok ételek alapanyaga.
    • buborékos borítékban küldjük
    1 590 Ft
    IMG_3696
    • Biodinamikus
    • ázsiai saláta
    A közkedvelt mizuna piros levélnyelű változata, magas antocián tartalommal
    • buborékos borítékban küldjük
    1 590 Ft
    1 2