Mángold

Európában is honos, régi levélzöldségekről van szó. A régebbi fajtáknak külön használták hatalmas leveleinek a lemezét és nyelét. Előbbit spenótként, fokhagymával párolva, utóbbit spárgaszerűen készítették el. A mai modern fajták kompaktak és egyben szedhetők, mint például a kínai kel. Rendkívül széles azoknak az ételeknek a köre, amelyekben felhasználhatók. A piros levélnyelű fajták levélnyele enyhén céklás ízű és smoothiek-ba nagyon jól használhatók.

Mind a(z) 9 találat megjelenítve
Mángold

Biodinamikusan termesztett Demeter minősítéssel rendelkező bio mángold vetőmag fajták.

A  cukorrépa és a cékla közeli rokona. A kétéves növény gumót nem fejleszt, vaskos levélnyelét, fodros szélű, zöld leveleit fogyasztjuk. A mángold őshazája a Földközi-tenger környéke. Először Arisztotelész említi meg az i.e. IV. században. Az egészségre gyakorolt előnyös tulajdonságai miatt mind a görögök, mind pedig a rómaiak nagyra tartották. Dél- és Nyugat-Európában azóta is termesztik és használják: úgy, mint a spenótot vagy a sóskát. A levél színe a világoszöldtől a haragos, mély árnyalatig terjed, a levél ere és a levélnyél pedig lehet vakítóan fehér, esetleg vöröses (ezt az erősen hullámos levelű változatot szokták rebarbarás mángold néven említeni), újabb fajtákon pedig sárga is.

Táplálkozástani hatás: A mángold különösen gazdag A-, C- és E-vitaminban, magnéziumban, mangánban, káliumban, vasban és élelmi rostban. A felsoroltakon kívül figyelemre méltó mennyiségben tartalmaz rezet, kalciumot, foszfort és cinket, illetve sokféle B-vitamint. Kiemelkedő K-vitamin tartalmánál fogva erősíti a csontállományt. Már egyetlen tányérnyi mángoldos ételben is megtalálható a napi K-vitamin szükségletünk háromszorosa. A mángold bővelkedik antioxidánsokban. C- és E-vitamin tartalma mellett karotinoidjai is elősegítik a szervezet rákbetegség elleni védekezését. A kutatások elsősorban a tüdő-, hasnyálmirigy-, húgyhólyag- és prosztatarák esetén számoltak be jótékony hatásáról. Vastartalma miatt fogyasztása kifejezetten javasolt fejlődésben levő gyermekek, kismamák, idősek és betegségből felgyógyulók számára. Ízesítsük bátran fokhagymával, majorannával és más, ízlésünknek megfelelő fűszerrel. Használjuk salátába, tegyünk belőle a zöldséglevesbe, áztatott zsemlével és tojással készítsünk mángold-fasírtot. A nyélből készíthetünk magában vagy más levélzöldséggel keverten főzeléket, használhatjuk rakottas ételekben vagy spárgasípok helyett. A levelet megtölthetjük ízlésünk szerint összeállított gabonás-gombás keverékkel.

Ne érje be gyanús eredetű magokkal, válassza a kiváló minőségű ReinSaat bio vetőmag fajtákat!

    Bionda a costa argentata 3 mángold bio vetőmag
    • Biodinamikus
    • mángold
    Hatalmas, roppanós fehér levélnyelek.
    • buborékos borítékban küldjük
    1 590 Ft
    Feurio mángold bio vetőmag
    • Biodinamikus
    • mángold
    Csodálatos, hatalmas rubinvörös levélnyelek egész évben.
    • buborékos borítékban küldjük
    1 690 Ft
    IMG_3706
    • Biodinamikus
    • mángold színkeverék
    Élénksárga levélnyelű mángold, hatalmas, hólyagos zöld levelekkel
    • buborékos borítékban küldjük
    1 590 Ft
    Jessica mángold bio vetőmag
    • Biodinamikus
    • mángold
    Kompakt, fejként szedhető mángold.
    • buborékos borítékban küldjük
    1 590 Ft
    Lucullus mángold bio vetőmag
    • Biodinamikus
    • mángold
    Klasszikus fehér levélnyelű, világoszöld levelű mángold.
    • buborékos borítékban küldjük
    1 590 Ft
    MANGOLD_Magenta_SuNSET
    • Bio
    • mángold
    Élénkrózsaszín-magenta színű levélnyelek és erek színezik az óriási zöld leveleket.
    • buborékos borítékban küldjük
    1 590 Ft
    Verde a Costa Bianca 2 mángold bio vetőmag
    • Biodinamikus
    • mángold
    Roppanós, hófehér levélnyelek, kompakt, egyben is szedhető növényen.
    • buborékos borítékban küldjük
    1 590 Ft
    Walliser mángold bio vetőmag
    • Biodinamikus
    • mángold
    Kettős hasznosítású, hatalmas mángold.
    • buborékos borítékban küldjük
    1 590 Ft
    Out of stock
    Tre Colori mángold bio vetőmag
    NINCS KÉSZLETEN!
    • Biodinamikus
    • mángold
    Mángold színkavalkád a kerbe és a konyhába.