Biokert Magazin 8

Leírás

Előkészülés a palántázásra

Az ember ilyenkor már epekedve várja az első kertészkedésre alkalmas időszakot. Minden ezt megelőző feladatot szívesen végzünk. Az első konkrét feladat a palántanevelés elkezdése. Hatalmas hiba azonban a kapkodás! A túl korán vetett palánták akkor is idő előtt kimerülnek, ha minden tápanyagot megadunk nekik. Sokan idegesítik kertésztársaikat az internet fórumain, hogy ők már január elején elvetették a magokat. Kizárólag fűtött termesztőberendezésben lehet Magyarországon olyan növényeket termeszteni, amelyeket már januárban elvetnek…. szóval nyugalom!

Normális szabadföldi biokertészetekbe szánt palántákat legkorábban február második felében érdemes elvetni, de sokszor előfordul, hogy a március eleji vetésekből lesznek a legerősebb növények.

Nézzük végig melyek az elsők, amelyekből érdemes vetőmagokról gondoskodnunk:

Elsők a chilik. Ezeknél azonban fel kell készülni egy nagyon hosszú termőidőszakra. Hazájukban a chilik általában évelők, nálunk csak a fagy viszi el őket. A termésérésükhöz szükséges hőösszeg nagyon magas, ezért Magyarországon valamilyen takarással meg kell nyújtani az idényt.

Az utóbbi időkben nagyon megnövekedett az érdeklődés az erős chilipaprikák iránt. A legextrémebb fajtákat csak zárt, fűtött helyiségekben speciális világítás mellett, erre “szakosodott” profik termesztik sikerrel. Aki azonban nem törekszik (a csípősséget jelző) millió feletti scowille értékek elérésére, annak hobbikertekben is sok öröme lehet finom, aromás chilik termesztésében.

Idén már egészen kitűnő fajták állnak rendelkezésünkre mind a nagyon különleges biodinamikus ReinSaat, mind pedig a magyar vegyszermentes vetőmagok kategóriájában.

A ReinSaat vetőmagok valamivel drágábbak, de egy-egy különlegességre megéri beruházni, mert ellenállóbbak, a magjuk biztonsággal visszafogható és vírusmentesek. Ez persze nem jelenti azt, hogy ha fertőzött növényt teszünk mellé, akkor nem kapja el, de az előző év szomorú tapasztalatai alapján azt kell mondanom, hogy az illegális vetőmag kereskedelem miatt mindenhol megvan az esélye a vírusok felbukkanásának. Sehol ne vegyünk ellenőrizetlen vetőmagot! Ahol a zacskón nincsenek rajta az előírt elemek, ott éljünk a gyanúval hogy illegális kereskedelemből származik és fertőzött lehet!

A teljesség igénye nélkül nézzünk néhány különleges fajtát ebből a válogatásból:

A Thai Chili a keleti konyhák legerősebb darabja, de az enyhébb csípősségű keleti ételek rajongói találhatnak olyan könnyen termeszthető fajtákat is mint a Langlang, vagy a Taeyang mild.

A nagyon népszerű, bőtermő, kis igényű “bird” típusú chilikből is hatalmas a választék. Kezdőknek jó választás ez a fajtakör, mert kis helyet foglalnak, be lehet vinni őket télire egy nagyobb cserépben. Ezek közül a Piccante a Mazzetti, a Positano, az Aurora, a Kusburnu, és a Bolivian Rainbow  mind kitűnő választás. Finomak, dekoratívak és ellenállók.

Sokan vannak olyanok, akik nagyon szeretik a chiliszószokat, egyéb chilis finomságokat, de emésztési problémák miatt nem ehetnek különösen csípős ételeket. Az Ő számukra van néhány speciális fajtánk, amely nem, vagy szinte alig csíp. Ilyenek a NuMex Suave red, a Poot Pepper, vagy a Yeluna.

Az olyan népszerű fajták, mint a Cayenne, a Habanero, vagy a Jalapeno, már alacsonyabb áron, vegyszermentes kategóriában is rendelkezésre állnak a Bio-Gazdabolt kínálatában.

Az eredeti, igazán gyümölcsös ízű chilis ételekből nem hiányozhatnak a különleges földicseresznyék sem. Ezek hasonlóan hosszú tenyészidejű, nagy hőösszeg igényű fajok, ezért korai palántanevelésre (február közepe) van szükségük. Ettől az évtől már két egészen speciális fajtát is tartunk erre a célra, a lila színű Purple tomatillót és a zölden érő Grün tomatillót.

Következő számunkban a paradicsom fajtáinkról adunk egy kis összefoglalót, hogy megkönnyítsük a választást. Addig is érdemes nézegetni ezt a különösen széles kínálatot, melyben válogatóinkkal segítjük az eligazodást.

A palántanevelésről és ehhez használható palántaföldek készítéséről ugyancsak hamarosan írunk.

Gyümölcsfa telepítés

Két nagy időszaka van a gyümölcsfák telepítésének. Az egyik a késő őszi, a másik a kora tavaszi. Március elején, amikor a talaj lehetővé teszi, kitermeljük a télire elvermelt csemetéket. A tél kiszámíthatatlan, így csak a legvégén fogjuk tudni megmondani mely fajtákból tudunk tavasszal is egészséges oltványokat szállítani. Előrendelésre akkor lesz lehetőség, ha elvégeztük a tavaszi leltárazást.

Gyümölcstermesztő biokertész tanfolyamainkon minden segítséget és tudást megadunk a tervezéshez, telepítéshez és a biológiai növényvédelemhez. Természetesen emailben is segítünk mindenkinek, aki hozzánk fordul, egyedi igényeihez fajtát választani.

Tanfolyamok, előadások

2019-ben is január és február a tudásbővítés időszaka nálunk.

Nagy az érdeklődés mindegyik tanfolyamunkra. Aki eddig még nem jutott el hozzánk, annak jó hír hogy vannak még helyek minden rendezvényünkre.

Vegyük őket sorba:

Január 19-én Székesfehérváron tartjuk legnépszerűbb, kezdő zöldséges biokertész tanfolyamunkat az Öreghegyi Gazdabolt partnerünk rendezésében. A helyszín: Öreghegyi Közösségi  Ház Székesfehérvár, Fiskális út 93. Térkép

Január 20-án budapesti előadónkban ugyancsak kezdő zöldséges biokertész tanfolyamunkra lehet jönni .

Január 23-án Egerlövőn kezdő gyümölcsös biokertész tanfolyamunkat tartjuk, a Művelődési Házban.

Február 2-án Biatorbágyon a Házikertészetben, zöldség biológiai növényvédelmi tanfolyamot indítunk. Helyszín: Biatorbágy, Ferenc utca 16. Térkép

Február 3-án ugyancsak Biatorbágyon gyümölcs biológiai növényvédelmi tanfolyamot tartunk.

Február 17-én Piliscsabán indítjuk kezdő zöldséges biokertész tanfolyamunkat. A helyszín a FÉBÉ Evangélikus Szeretetszolgálat helyisége József A. u.7-9. Térkép

Február 24-én Tahitótfalun zöldség biokertész mini tanfolyamot tartunk.

Az utolsó kivételével a tanfolyamok egynaposak, de az a nap nagyon intenzív. Délelőtt 9-kor kezdünk, dél körül elfogyasztunk egy pizzaebédet, majd 14 óra körül vége lesz az előadásnak. Akkor kezdődik az interaktív rész, amire mindenki hoz valamilyen kert alaprajzot, fényképet, vagy bármit amiről beszélgetni fogunk. Addig maradunk amíg csak igény van rá.

A gyümölcsös tanfolyamok elvégzése egyben részvételi lehetőséget ad majd egy márciusi ökológiai metszés bemutatóra.

A zöldséges tanfolyamok pedig egy ökológiai dombágyás építési gyakorlatra.

Tanfolyamainkra a gyomber.szekely@gmail.com email címen lehet jelentkezni.

Az egész napos tanfolyamok díja 10.000 Ft, amiben a pizzaebéd is benne foglaltatik.

Magbörze

Ismét közös rendezésben hozzuk létre magbörzénket a XV. kerületben január 26-án szombaton. 9-14 óráig várunk mindenkit szeretettel. A helyszín itt található:

Csokonai Művelődési Központ

Több előadás is lesz a biztonságos magfogásról, a növényegészségügyi problémák elkerüléséről és természetesen lesznek fajtaismertetések is.

Cserealap szinte bármi lehet a börzén, ami egy biokertben szükséges. A saját fogású növényi szaporító anyag, cserepek, tavalyról maradt zacskós vegyszermentes vetőmag, de akár nálunk vásárolt ReinSaat vetőmagok is a börze tárgyát képezhetik.

Itt fogjuk hivatalosan bemutatni 2019 évi zöldség újdonságainkat is.

Javasoljuk, hogy baráti társaságokkal jöjjenek, mert helyszínen saját maguk eloszthatják a ReinSaat vetőmagokat, így aki többféléből kevesebb darabszámú vetőmagot szeretne, az költségkímélőbben tudja megoldani.

Felkészülés a gyümölcsfák tavaszi biológiai növényvédelmére

Jó néhány bio gyümölcstermesztő tanfolyamunkon oktatjuk az ökológiai metszést és biológiai növényvédelmet, de az éppen időszerű teendőkről magazinunkban szólunk. Most érdemes előkészülni a metszésekre. Az ökológiai metszés lényege három lépésben foglalható össze. Az első a beteg és halott részek eltávolítását jelentő ún.: egészségügyi metszés, második a koronaalakító metszést, melyben az eredeti koronaformát követő, csak a belső részeket kitisztító szakaszról beszélünk, harmadik pedig az esetleges ritkító metszés, amelynél a túlságosan elburjánzott vízhajtásokat metsszük vissza.

Most van itt az ideje a jó minőségű szerszámok (ollók, ágvágók, fűrészek, drótkefék) beszerzésének, javításának, karbantartásának.

Magát a metszést akkor kezdhetjük, amikor a fák keringése beindult és immunrendszerük már képes védekezni. Ez általában február második felében szokott bekövetkezni.

Közvetlenül metszés után lemosó permetezést kell végeznünk, valamint kezelni és lezárni a metszés során keletkezett sebeket. Ehhez mindenképpen javasolunk valamilyen narancsolaj készítményt. Egyformán jó a PrevB2 és a Wetcit. Beállt biokertben, egészséges fáknál ezt magában is megfelelő, esetleg valamilyen gyógynövényes készítménnyel (Fitokondi) lehet keverni. Beteg fáknál, illetve átállás kezdetén azonban mindig tegyünk hozzá Cuproxat csökkentett réztartalmú készítményt.

Jogszabályi előírások miatt jó néhány bio-, vagy bioban használható készítmény is növényvédő szernek minősül, így ezeket nem áll módunkban kiküldeni. Személyes átvétel lehetséges, illetve partner gazdaboltjainkban vásárolhatók meg ezek a termékek.

Gazdabolti partnereinket a Biokiskert.hu weboldalunkon találják.

Bio-Gazdabolti hálózatunk

Tavaly kezdtük a szervezését egy olyan országos hálózatnak, ahol a velünk együttműködő gazdaboltok át tudják majd adni azokat a termékeinket amelyeket valamilyen okból nem tudunk kiküldeni házhoz szállítással. Azóta ezek az együttműködések egyre mélyülnek és most már a termékeinken kívül szaktanácsainkat is meg lehet kapni helyben, illetve olyan bio-sarkokat, polcokat alakítunk ki, ahol szinte minden megtalálható amire egy biokertésznek speciálisan szüksége lehet. Képezzük az eladókat és szervezünk tanfolyamokat is.

Tahitótfalu, Szentendre, Piliscsaba, Székesfehérvár, Biatorbágy, Vértesszőlős mellé januártól felzárkózik Hatvan, Veresegyház és elkezdjük a tárgyalásokat Pécsen, valamint Győrben.

Továbbra is szeretettel várjuk olyan helyi gazdaboltok jelentkezését, akik nyitottak a biokertészkedésre, biológiai növényvédelemre és szívesen bekapcsolódnának a munkánkba.

Együttműködő partnereinket térképen is megtalálják Biokiskert.hu weboldalunkon.