Biokert Magazin 9

Leírás

Vetőmagok kezelése

Amikor azt halljuk, hogy csávázás, borzalmas érzéseink vannak, hiszen ma ez a szó egyet jelent a mérgező növényvédő szerekkel. Pedig a csávázás szó, csak azt az eljárást jelenti amellyel a vetőmagot kezeljük, hogy a tárolás, vagy csírázás során megvédjük a kórokozóktól, kártevőktől. Már a növénytermesztés hajnalától kezeljük a vetőmagokat, de a kemizáció előtt ezt természetes anyagokkal, természetes módon tettük, miközben a leendő növény immunrendszerét is erősítettük.

A biogazdálkodásban ma is használjuk ezeket a módszereket. Alapvetően két típusát ismerjük. Az ősibb, de macerásabb az ún. nedves csávázás. Ilyenkor valamilyen bioaktív anyaggal 6-12 órára beáztatjuk. Természeti népeknél ma is előfordul hogy a vetőmagot a szájukba veszik és köpködve “vetnek”, ilyenkor a nyál a bioaktív anyag, hiszen tele van baktériumokkal. Mi azért nem gusztustalankodunk, de gyógyteákba, növényi levekbe nyugodtan áztathatjuk a vetőmagokat. A kezelés után szobahőmérsékleten szárítsuk vissza annyira, hogy ne tapadjanak össze, de ez se legyen több 12 óránál. Ennek az a magyarázata, hogy a nedvesség hatására beindul a csírázás, ami után a kis növény teljesen már nem száradhat ki, mert elpusztul. A különböző gyógynövények alkaloidái nem csak kívülről védik a pici növényt, hanem (ahogy az emberben is) a működését is erősítik.

Ezt főként olyan növényeknél alkalmazzuk, amelyek hideg talajban csíráznak.

Az elmúlt években vált ismertté a Polyversum nevezetű gombaölő gomba, amelynek kísérleteit mi végeztük. Teljesen ledöbbentünk a váratlan eredményeken!

Ezek során kiderült, hogy nem csak a közvetlen kórokozó gombák elleni védelemben használható, hanem a palántanevelés során is, egészen egyszerű módon. A magokat szárazan összekeverjük a Polyversummal, majd elvetjük. Ilyenkor egy-két gomba spóra megtapadása is eléri a kívánt hatást. Nedvesség hatására nem csak a növény, hanem a gomba is kicsírázik és benövi a csíranövényt. Egyrészt -mint egy védőoltás- erősíti az immunrendszerét, másrészt pedig egy élő fóliát képezve a kiszorítás elvén megvédi a kórokozóktól.

A kísérleti fényképek magukért beszélnek. A 21 napos csírázásnál közel a duplája az eredmény a Polyversummal kezelt állománynál.

A tökéletes palántaföld

A leggyakoribb kérdés ebben az időszakban, hogy melyik márka jó a palántaföldek közül, melyiket vegyem?

Már a kérdés is rossz… A biopalánták talajának tartalmaznia kell a leendő helyének a baktériumflóráját! Aki steril, vagy máshonnan származó termesztőközeget használ, annak kiültetéskor kell hozzászoktatni a kis növényeket a kert mikrobáihoz. Az általános, zsákos palántázó, főként virágföldekben extrém pH viszonyok és sok-sok műtrágya található, ami egy biokertbe alkalmatlan. Léteznek hasonló, bio minősítésű földek is, ezek megfelelhetnek, de sokszor túl kötöttek és nem tartalmazzák a kertünkben uralkodó mikrobákat. Ugyanez a probléma a hőkezelt kerti talajjal, vagy a kókuszrosttal. A tőzeg ezen felül nem fér össze a természetvédelemmel, mert hatalmas rombolással, bányásszák hazánkban is.

Mi lehet akkor a jó megoldás? Első lépés a jó komposzt. Komposztálás nélkül nincsen biokert. Második lépés, hogy a kert egy nem fertőzött részéből szedünk talajt. Legjobb erre az év közben gyűjtött “vakontúrás-föld”. Végül a kettőt 1:1 arányban összekeverjük és átrostáljuk, hogy morzsalékos talajt kapjunk. Amikor ez készen van jöhet a tuning. Algás, huminsavas és aminosavas anyagokat keverhetünk bele. Nézzük mivel mit érhetünk el?

A nálunk kapható anyagok közül legkomplexebb hatást az Algasoil fejti ki. Ez azonban sajnos csak nagy kiszerelésben kapható, így akinek csak kicsi kertje van, annak csak úgy éri meg, ha többen elosztják. Érdemes azonban azt is figyelembe venni, hogy a kerti talajban is csodákat tesz. Hatalmas kezdeti tápanyagot szolgáltat anélkül hogy túl sok sót juttatna a földbe és természetes növényi hormonoknak köszönhetően felturbózza a gyökérfejlődést.

Másik komplex hatású készítményünk a Humin Power granulátum. Ezt is nyugodtan keverjük hozzá a palántaföldhöz, mert megelőzzük a különböző hiánybetegségeket azáltal hogy segítjük a már ott levő tápanyagok harmonikus felszívódását.

A kezdeti fejlődéshez arányaiban nagy mennyiségben van szükség nitrogénre, de olyan alakban, amely nem “só” formában van jelen, azaz a növény határozza meg, mennyit vesz fel belőle és nem roncsoljuk vele a talajt.

Erre alkalmas lehet például az AminoTotal, amely egy aminosavas termék, vagy a Gyepmester fermentált bio trágyánk.

Aki teljesen élő talajt szeretne adni a kis növényeknek, az valamilyen bakteriális oltóanyagot is alkalmazhat. Ilyenkor azonban jobbak a széles spektrumú, nem túl agresszív bacik. Tökéletesen megfelel erre a célra például az Algil-Bio.

Végre paradicsomok

Legtöbben paradicsomokat termesztenek a hobbikertekben, így ez a legnépszerűbb zöldség. Néhány fajta másodtermesztésben helybe vetésre is alkalmas, de biztonságos neveléshez korai időszakban mindenképpen fűtött palántanevelés szükséges az éghajlatunkon. Ez persze lehet konyhaablak,  komposztkazán, vagy melegtalp is.

A paradicsom, hálás, strapabíró növény. Ha kicsit felnyurgul nem lesz semmi baja. Jól tolerálja a kicsit kevesebb fényt, vagy alacsonyabb hőmérsékletet is. Persze vannak kifejezetten érzékeny fajták, de biotermesztésben ezeket elkerüljük.

A teljesség igénye nélkül kezdjünk szemezgetni a fajtáink közül:

Nagyon sokféleképpen válogathatunk, de legszembetűnőbb talán a szín. Legtöbb egészségünknek hasznos anyagot az ún.: “fekete” fajták tartalmazzák. Ezek nem a kívülről lakkfekete héjú különlegességek, hanem az inkább bordós-lilás, barnás színűek, amelyeknek a belseje is ilyen. Általában nagyon aromásak. Nem csak likopinból, hanem egyéb rákellenes anyagokból is sokat tartalmaznak (pl.: antociánok).

Egyik legismertebb képviselőjük, a karakteres ízű, finom Black Cherry koktélparadicsom.

A Black Trifele kevésbé ismert. Ez egy ún. burgonyalevelű japán fajta, amely eredetileg is nagyon ellenálló fajta, de a ReinSaat kifejezetten erre nemesítette tovább.

A Black plum olyan, mintha a Tchornij Prinz-et keresztezték volna egy lucullussal. Aszalásra is alkalmas sötét színű fajta.

A Lilac viszont kifejezetten egy leveses, olvadó állagú, közepes bogyóméretű paradicsom, amely sötét-barnás színű. Lédús, ízletes.

A Paul Robson fajta egy operaénekesnőről kapta a nevét. Ez egy nagy bogyójú, kivételesen jó ízű, ellenálló, sötét paradicsom.

A Revilla gyönyörű, gömbölyű, feszes terméseket hoz, zöld csíkozással, amelyek barnásról érnek ragyogó vörössé. Rendkívül dekoratív. Kifejezetten lédús, nagyon intenzív, gyümölcsös ízű paradicsom.

Ebben a kategóriában legnagyobb klasszikus a Tschernij Prinz. Ez az orosz (szibériai) eredetű növény, rendkívül ellenálló. Különleges, nagy, kerek, barnás-piros, húsos paradicsom, amely kivételesen finom ízű.

Ezek a fajták általában nagyon erősek is, jól ellenállnak a stresszfaktoroknak.

Február vége előtt ne vessük el a szabadföldi termesztésre szánt magokat, ezért van még idő a választásra és vásárlásra!

Még egy kis paprika

Előző számunkban a chilikről írtunk és az a megtiszteltetés ért, hogy jó néhány profi chilitermesztőhöz eljutott. Azon kívül, hogy sok fajtából vásároltak is, jobbító kritikát írtak nekünk. Mi ezért hálásak vagyunk és szeretnénk közkinccsé tenni, amit írtak:

” A legextrémebb fajtákat csak zárt, fűtött helyiségekben speciális világítás mellett, erre “szakosodott” profik termesztik sikerrel.”
Ez nem igaz. Még Angliában sem. A legerősebb fajtáknál a vetés februári (van, aki már januárban megteszi). A palántanevelés valóban fűtött helyiségben történik, viszont, akinek jó fekvésű ablaka van, az egy sima Phillips tornado lámpával megtámogatva anélkül is nevelheti őket.

” A termésérésükhöz szükséges hőösszeg nagyon magas, ezért Magyarországon valamilyen takarással meg kell nyújtani az idényt.” – Korai vetésnél ez nem szükséges, fagyosszentek után szokták kiültetni szabadföldbe, persze a fóliások előnyben vannak.

” egy-egy különlegességre megéri beruházni, mert ellenállóbbak, a magjuk biztonsággal visszafogható” – Egy 9000 fős chilis csoportban vagyok moderátor. Rendszeresek a problémák a keresztbe porzott magokkal. Ha csak egyféle chilije van az illetőnek, akkor ez igaz, de többféle chili termesztése esetén elég jó esélye van az összeporzódásnak. (Magamnak fogtam így, de pl. magbörzére csak 2 olyan chilim magjából vinnék, amikről tudom, hogy izoláltak.

Nézzünk körül kicsit az egyéb paprikák között is!

A fehérpaprikák (ide tartoznak a TV és lecsópaprikák) kifejezetten hazánkban elterjedtek, szinte már hungarikumok. Külföldön élő hazánkfiai gyakran szatyorszám viszik magukkal.

A ReinSaat magok között is találhatók szép számmal ilyen magyar fajták, amelyeket továbbszelektáltak -biokerti körülmények között- ellenállóságra, de a Bio-Gazdabolt vegyszermentes vetőmagjai között is igen nagy a választék.

Albaregia

Talán a legnagyobb bogyójú, folytonnövő fajta, amely sok tápanyagot, vizet és fényt kíván, azt azonban nagyon meghálálja.

Aranyeső

Közepes fajta, kicsi, erős ágrendszerrel, amelyet nem kell karózni. Ellenálló fajta, kis igényekkel, kezdő kertészeknek is javasolt.

Fehérözön

Klasszikus fehérpaprika, amelyik mindenkinek sikerélményt ad, mert kis igényű és vírusrezisztens!

Rédei Fehér

Rendkívül ellenálló, közvetlenül helybe is vethető édes lecsópaprika.

Soroksári

Rendkívül bőtermő, nagy növésű, finom TV paprika.

Tizenegyes

Fehér paprika, amely még a félárnyékot is tolerálja. Sötétzöld lombja a dohánymozaik vírus közönséges törzseivel szemben ellenálló. Fényhiányra, betegségekre toleráns.

Táltos

Bőtermő, hatalmas bogyójú, folytonnövő, kései hajtatásra és helyrevetésre is alkalmas, bőtermő, nagyon jó stressztűrő. A szárazságot is tolerálja.

Anka

Erős, nagyon kompakt növény.

Ferenc Tender

Determinált növekedésű, bőtermő fajta, húsos bogyókkal. Félárnyékban is megél. Akár helybe vetésre is.

Monanta

Robosztus, kompakt növény, akár balkonra is. Hatalmas bogyói vannak!

Neusiedler Ideal

Különleges osztrák tájfajta, amely átmenet a magyar fehérpaprika és a kaliforniai blocky típus között.

Pusztagold

Folyton növő, szabadföldi termesztésre és fűtetlen fólia alatti hajtatásra is alkalmas. Rendkívül ellenálló, a legjobb lecsópaprika. Kezdő kertészeknek sikerélményt jelent!

Robin

A ReinSaat saját nemesítésű magyar fehér paprikája. Az egyik legellenállóbb fajta.

Zlata

Enyhén csípős fehér paprika, amelynél az érés során az aromás, csípős íz egyre édesebbé válik. Robosztus növény, ami jól tűri a hideget és a nedvességet.

Slomborckina

Enyhén csípős, koszovói tájfajta. Hosszan tárolható, tölteni és savanyítani is finom.

Tanfolyamok, előadások

2019-ben is január és február a tudásbővítés időszaka nálunk.

Nagy az érdeklődés mindegyik tanfolyamunkra. Aki eddig még nem jutott el hozzánk, annak jó hír hogy vannak még helyek minden rendezvényünkre.

Vegyük őket sorba:

Betegség miatt a február 2-án és 3-án Biatorbágyon meghirdetett haladó tanfolyamokat budapesti előadónkban tartjuk (Budapest, XX. ker. Bocskai u. 13).

Február 2-án zöldség biológiai növényvédelmi tanfolyamot indítunk.

Február 3-án pedig gyümölcs biológiai növényvédelmi tanfolyamot tartunk.

Idén ezek az utolsó haladó tanfolyamaink, ezért érdemes jelentkezni! Legközelebb jövő januárban lesz lehetőség az általunk kidolgozott és sok biogazdaságban alkalmazott modern biológiai növényvédelmi technológiák elsajátítására.

Február 15-én Budapesten (Budapest, XX. ker. Bocskai u. 13), február 17-én pedig Piliscsabán indítjuk két utolsó kezdő zöldséges biokertész tanfolyamunkat. A Piliscsabai helyszín a FÉBÉ Evangélikus Szeretetszolgálat helyisége József A. u.7-9. Térkép

Február 22-én tartjuk utolsó idei kezdő gyümölcs biokertész tanfolyamunkat, melyhez kapcsolódó metszési gyakorlatot 23-án lehet elvégezni.

Február 24-én Tahitótfalun zöldség biokertész mini tanfolyamot tartunk.

Az utolsó kivételével a tanfolyamok egynaposak, de az a nap nagyon intenzív. Délelőtt 9-kor kezdünk, dél körül elfogyasztunk egy pizzaebédet, majd 14 óra körül vége lesz az előadásnak. Akkor kezdődik az interaktív rész, amire mindenki hoz valamilyen kert alaprajzot, fényképet, vagy bármit amiről beszélgetni fogunk. Addig maradunk amíg csak igény van rá.

A budapesti gyümölcsös tanfolyamok elvégzése egyben részvételi lehetőséget ad majd egy márciusi ökológiai metszés bemutatóra.

A zöldséges tanfolyamok pedig egy ökológiai dombágyás építési gyakorlatra.

Tanfolyamainkra a gyomber.szekely@gmail.com email címen lehet jelentkezni.

Az egész napos tanfolyamok díja 10.000 Ft, amiben a pizzaebéd is benne foglaltatik.

Bio-Gazdabolti hálózatunk

Tavaly kezdtük a szervezését egy olyan országos hálózatnak, ahol a velünk együttműködő gazdaboltok át tudják majd adni azokat a termékeinket amelyeket valamilyen okból nem tudunk kiküldeni házhoz szállítással. Azóta ezek az együttműködések egyre mélyülnek és most már a termékeinken kívül szaktanácsainkat is meg lehet kapni helyben, illetve olyan bio-sarkokat, polcokat alakítunk ki, ahol szinte minden megtalálható amire egy biokertésznek speciálisan szüksége lehet. Képezzük az eladókat és szervezünk tanfolyamokat is.

Tahitótfalu, Szentendre, Piliscsaba, Székesfehérvár, Biatorbágy, Vértesszőlős mellé januártól felzárkózik Hatvan, Veresegyház és elkezdjük a tárgyalásokat Pécsen, valamint Győrben.

Továbbra is szeretettel várjuk olyan helyi gazdaboltok jelentkezését, akik nyitottak a biokertészkedésre, biológiai növényvédelemre és szívesen bekapcsolódnának a munkánkba.

Együttműködő partnereinket térképen is megtalálják Biokiskert.hu weboldalunkon.

 

 

 

 

 

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Biokert Magazin 9” értékelése elsőként

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük