Mángold vegyszermentes vetőmag

220 Ft

Vörös levélnyelű mángold

34 készleten

Leírás

Mángold vegyszermentes vetőmag

Széles bordájú, magas fajta, hosszan betakarítható. Szabadföldi és fóliás termesztésre.

A leveleket szedjük kívülről befelé. Fogyasszuk mind a leveleket, mind a szárakat. A levéllemezt spenótszerűen, vagy fokhagymával párolva köretként szokták készíteni míg a vastag levélnyelet spárgaszerűen.

Ha ősszel szeretnénk szedni, július elején vessük, a későbbi vetés csak fóliában, üvegházban telel át.

Aki a spenótot szereti, a mángoldot is fogja. Latin neve Beta vulgaris subsp. vulgaris var. cicla jelzi, hogy a cékla legközelebbi rokonáról van szó. A spenótimádóknak azért hasznos, mert íze hasonló, és június-júliustól a fagyokig szedhetjük, amikor spenót már rég nincsen. Fura, hogy még mindig elég ismeretlennek számít, pedig már i.e. termesztették Ázsia egyes vidékein, a görögök és a rómaiak egyik kedvenc főzelék- és gyógynövénye volt, sőt néhány száz évvel ezelőtt még nálunk is gyakran előfordult a kertekben. Aztán valahogy feledésbe merült, pedig az egyik legegyszerűbben tartható növény.

Ideje hát, hogy rehabilitáljuk!

A mángold vetését általában április második felében javasolják, mert 9 °C-on csírázik, és a hideget nem bírja, de a mostani időjárást nézve talán korábban is lehet próbálkozni vele. Az egyelést szabad földbe vetve sem lehet elkerülni, de később annál kevesebb a gond vele.

A talajt illetően nem túl válogatós, bár a meszes, humuszos közeget jobban kedveli. Napos helyre ültetve szépen fejlődik, főleg, ha elég vizet is kap. Ezért eleinte érdemes mulcsozni körülötte a talajt, hogy a víz ne párologjon el, később már a levelei gondoskodnak erről.

A második évben aztán virágzik és magot érlel, olyankor levelei elsatnyulnak.

Jelentős mennyiségű A-, B1-, B2- és C-vitamint, oxál- citrom- és almasavat, káliumot, kalciumot, vasat, foszfort és magnéziumot, ezen kívül cukrot, és a könnyű emészthetőséget segítő pektineket tartalmaz. Levelét a spenóthoz hasonlóan, vagy a káposztalevél mintájára hússal, zöldséggel töltve főzhetjük, levélnyelét rántani, párolni, főzni szokták, akárcsak a spárgát. Ma már elég sok fajtája elérhető, mindenki válogathat kedvére.

Vetés szabadföldbe: április második fele-július végéig,
Betakarítás ideje szabadföldön: július első felétől november első feléig

Tartalom: 5g

A mángold biológiai növényvédelme

Vetéskor célszerű Artis nevű élő gomba készítményünkkel fertőtleníteni a talajt a benne élő kártevők (gyökértetvek, káros fonalférgek, pajorok) ellen.

Biokertben vírusos és bakteriális betegségek ritkán sújtják a mángoldokat. Kedvezőtlen viszonyok (pl.: félárnyék) esetén felléphet lisztharmat, amely ellen legkönnyebben narancsolajjal (PrevB2) védekezhetünk, amely a levéltetveket is gyéríti.

A leveleken néha tapasztalható lyukacsosodás egy gombabetegség miatt lép fel. Ennek kitűnő ellenszere a Polyversum nevű élő gomba készítményünk. Az esetek többségében azonban erre sincs szükség a termesztéshez

A mángold a tápanyagot meghálálja, de képes nitrátokat betárolni, ezért frissen trágyázott talajba ne vessük. Sokkal jobb megoldás alá komposztot, baktériumtrágyákat (pl.: Algil-Bio) és fermentált trágyákat bedolgozni. A talaj nitrogénellátottsága nagymértékben meghatározza a termésmennyiséget, a kálium a betegség-ellenálló képességére és a hidegtűrésére van kedvező hatással. A félmikro elemek közül, más zöldségfélékhez képest nagyobb mennyiséget a vasból és a magnéziumból vesz fel. Ennek a harmonikus pótlására szükség esetén a KERTMESTER fermentált bio trágyánk alkalmas.

Vegyszermentes vetőmagok

Biokiskert kezeletlen, azaz csávázatlan vetőmagjai olyan nagy múltú vetőmag előállító cégektől származnak, amelyek minden esetben igazolják a vetőmag származását és vegyszermentességét. Ennek a tényét a tasakon saját jelöléssel feltüntetjük. Biogazdálkodók számára mi szolgáltatjuk a minősítő szervezetek által elfogadott formában az erről szóló igazolást. Ehhez a vásárláskor jelezni kell, hogy ökológiai gazdálkodásban kerül felhasználásra a vetőmag.

A vegyszermentes vetőmag nem ökológiai gazdálkodásból származik és nem elsősorban ellenálló képességre szelektált. Az anyanövényeknél a vetőmagtermelők még vegyszeres növényvédelmet használtak, a termésérés időszakában viszont már nem kezelték, illetve a vetőmagok tisztítása, szárítása után sem vonták be semmilyen biogazdálkodásban nem engedélyezett anyaggal.

Ezekből a vetőmagokból nem származik szermaradvány a belőlük termelt növényben, de nem bio vetőmagok!

További információk

Tömeg0.01 kg
Vetésidő szabadfölbe

, , , , , ,

Betakarítási idő

, , , , , , , ,

Termesztési forma

, , , ,

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Mángold vegyszermentes vetőmag” értékelése elsőként

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük